Bázisintézményi cím átvétele

Iskolánk igazgatója, Paláncz György az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye” címet és az azzal járó oklevelet és bázisintézményi dísztáblát 2017. május 23-án vehette át a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetőjétől, Simon Nóra Edinától a Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében megrendezett BÁZISINTÉZMÉNYI CÍMÁTADÓ ÜNNEPSÉGEN.

A bázisintézményi rendszer kialakításának célja, hogy az Oktatási Hivatal szoros kapcsolatot alakítson ki azon nevelési-oktatási intézményekkel, amelyek a pedagógiai eredményességük növelésében már valamely területen szép eredményeket értek el, az ehhez vezető módszereket szeretnék is megosztani a környezetükkel.

Az Oktatási Hivatal által közzétett pályázati felhívásra összesen 323 komplex intézményi pályázat érkezett a fenntartóik támogatásával, ezek közül összesen 273 intézmény nyerte el az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet. A pályázaton nyertes intézmények vezetői és érintett pedagógusai a három évre szóló együttműködési megállapodás aláírását követően a bázisintézményi feladatokra történő felkészítésen vehetnek majd részt. 

A bázisintézmény fogalma: Olyan megyei, járási, esetleg országos szinten elismert és szakmai hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező nevelési-oktatási intézmény, amely alkalmas az adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra. Olyan intézmény, amelyben az adott szolgáltatási területhez kapcsolódó jó gyakorlat eredményesen működik mesterpedagógus vagy mesterpedagógus szaktanácsadó, illetve az intézményvezető által kijelölt pedagógus közreműködésével.”

Paláncz György igazgató ünnepi beszédében kiemelte: „A Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Kollégiuma az egyik legelismertebb és legeredményesebb szakgimnázium; az eddigi eredmények alapján (kompetenciamérés, közép- és emelt szintű érettségi vizsgaeredmények, nyelvvizsgaeredmények, tanulmányi versenyek, továbbtanulási mutatók) a 2016. évi országos szakgimnáziumi rangsorban a 3. helyen szerepel.”

Az igazgatói beszéd után  Kertész Viktória 9/F osztályos tanulónk énekelte el a Most múlik pontosan című dalt.