Elismerések kiemelkedő végzőseink részére

Az Év Tanulója díjat ebben a tanévben Tóth Gréta 12/E osztályos tanuló nyerte el.

Az első évtől a végzésig minden év végi bizonyítványában a kitűnő minősítés szerepel. Az utolsó két évben a többszörös tantárgyi dicséretei és kitűnő eredménye után tantestületi dicséretben részesült. 

Tanulmányi teljesítményén túl különböző versenyeken is szerette megméretni magát és szép eredményeket mondhat magáénak, legyen szó akár matematikáról, szakmai ismeretekrőlm informatikáról. Emellett kiemelkedő közösségi munkát végez, ő az osztálya gazdasági felelőse. Munkája kimutatásai precízek pontosak naprakészek. Társaival kapcsolata közvetlen segítő kész. Az osztállyal, társaival kapcsolatos feladatokat szívesen vállal és megvalósít.

Az Év Turisztikai Szervezője az idei tanévben Kiss Noémi 12/E osztályos tanulónk lett, aki öt év alatt kiemelkedő tanulmányi eredményével és szorgalmával kiegyensúlyozott és irigylésre méltó teljesítményt nyújtott.

Végzősként több szakmai versenyen vett részt, és kiemelkedő szakmai motivációjával, elhivatottságával bizonyította azt, hogy az ország legjobb turisztika-szervező szakos tanulói között a helye, és példaképül szolgálhat az alsóbb évfolyamosok számára.
Az Ágazati és ágazaton kívüli Szakmai Érettségi Tárgyak versenyének elődöntőjén az országos rangsor második helyén jutott tovább, illetve az Országos Középiskolai Illemtan Versenyen 2019-ben az 1. helyen, 2018-ban pedig a 3. helyen végzett csapattársaival. Két tanítási nyelvű osztály tanulójaként fontosnak tartotta, hogy megszerezze a felsőfokú szakmai nyelvvizsgát is, és hogy görögországi szakmai tapasztalatokkal szélesítse látókörét.

Az idén Vozár Réka (12/E) lett az ́Év Matematikusa, elnyerve ezzel az iskolánk egykori pedagógusáról elnevezett Farkas Magdolna Díjat

Matematikából elért eredményei: A Zrínyi Ilona Matematika versenyen a megyében a 2. helyezést érte el. A Békés Megyei Matematika versenyen a legjobb szakgimnáziumi diákként a 8. helyen végzett. A matematika OKTV első fordulójából országosan a 14. legjobb eredménnyel jutott be a 2. fordulóba.

Réka szakmai tanulmányait tekintve is kiemelkedő eredményekkel bír, rendkívüli szakmai alázata, szorgalma és elhivatottsága már most különleges szakmai pályát ígér.

Turisztikai ismeretekből a közel 370 induló közül bekerült az ország 30 legjobbja közé, az Országos Középiskolai Illemtani Csapatversenyen országos első, illetve harmadik helyezést ért el, valamint sikeresen letette a felsőfokú szakmai nyelvvizsgát. A Görögországban töltött szakmai gyakorlattal bővítette szakmai tudását és erősítette kitartását.

Az Év Nyelvésze díjat nyerte el Héjja Klaudia 12/E osztályos tanulónk.

Klaudia már a kezdetektől nagyon érdeklődött az idegen nyelvek iránt. Precíz, ötletes fogalmazásokat írt, és minden témában gondolatgazdag, színvonalas módját választotta a feladat megoldásának. Szóban is igényesen fejezi ki magát, és számtalanszor bebizonyította, hogy az idegen nyelvek tanulásának nem csak „hasznossága” van, hanem hatással van gondolkodásmódunkra, és hozzásegít bennünket, hogy a nyelvtanuláson és nyelvtudáson keresztül megértőbbé és elfogadóbbá váljunk más kultúrák iránt, és magabiztosabban mozogjunk számunkra még idegen környezetben is. Évek óta szép eredményeket tudhat magáénak az OKTV döntőben spanyol nyelvből.

Iskolánkban hagyomány, hogy azt a diákot, aki egy adott területen extra teljesítményt nyújt vagy több területen is kiemelkedik társai közül, jutalmazzuk. Most ezt a sokoldalúságot, és jelen esetben a több területen is kiemelkedő teljesítményt produkáló tanulónkat 2020-ban a Közgé Legsokoldalúbb Diákja címmel ismerjük el. A 2019/2010-as tanévben Jantyik Zsanett 12/E osztályos tanulónk kapta ezt az elismerést. 

Kitűnő tanulmányi munkája mellett egyszerre mondhatja el magáról, hogy akár az angol nyelvről, akár a szép magyar beszédről vagy szakmai ismeretekről van szó, kiegyensúlyozottan hozta az extra teljesítményt.   

Ő az aki, ha kellett akár egy StartUp versenyen szólalt fel csapata képviselőjeként, vagy egy iskolai rendezvényen szavalt vagy énekelt, vagy épp házi szakmai versenyeken mérette meg magát ugyanolyan elszántsággal, jókedvvel és nyitottsággal. Teljes erőbedobással küzdött a teniszben és más sportversenyeken, és készült fel a felsőfokú szakmai nyelvvizsgára is.

Érdeklődése, szakmai kíváncsisága igazán különlegessé teszi őt, olyan emberré, aki mellett más is különlegesnek érezheti magát. Kívánjuk, hogy ez mindig maradjon így!

Gratulálunk a díjazottaknak, s egyben köszönetünket fejezzük ki Hajnal Péter úrnak, iskolánk egykori diákjának, hogy támogatásával évek óta lehetővé teszi legjobb tanulóink elismerését.