Milyen a máltai életem?

Miért Málta?

Idén július 7-én lett pontosan egy éve, hogy kiköltöztem a Földközi-tenger apró Málta nevű szigetére, ami még mindig hihetetlen számomra, de hát repül az idő. Ha visszagondolok arra, hogyan is jutottam el ide, mindig hatalmas önbizalmat ad és széles mosolyt csal az arcomra. 

Először 2022 júliusában jártam a szigeten az Erasmus+ program keretein belül, amin a középiskolai tanulmányiam negyedik évében volt lehetőségem részt venni. Őszintén szólva már a legelső pillanattól kezdve igazán vonzó volt a lehetőség, viszont még így is vonakodtam attól, hogy egy hónapot külföldön töltsek, dolgozzak és szakmai tapasztalatot szerezzek. Hiszen azelőtt még sohasem töltöttem el ennyi időt távol a családomtól. Végül, csak sikerült meggyőzni magam, hogy ez a lehetőség egy életre szóló élmény, kihívás és kaland. Így hát igent mondtam a programra és így visszanézve életem egyik legjobb döntése volt.

Az Erasmus+ program egy hónapja

Az iskolából összesen tízen jelentkeztünk a programra és még ma is emlékszem, hogy a hosszas felkészülés, szervezés és várakozás után, mindenki izgatottan indult útnak. Az első napokban a felkészítő tanárnőnk is velünk volt, miközben elfoglaltuk a szállásunk, megnéztük a főbb látványosságokat, valamint mindenki meglátogatta a helyet, ahol szakmai gyakorlatot fog teljesíteni.

Személy szerint szerencsés voltam ezen a téren, ugyanis recepción dolgozhattam, az ország egyik legkedveltebb öblének partján. Az iskolából összesen hárman dolgoztunk itt, és ha még néha kissé kaotikus is volt, abban szerintem mindannyian egyet érthetünk a mai napig, hogy egy életre szóló élmény maradt. Az alatt az egy hónap alatt rengeteg új emberrel találkoztam, továbbá megtanultam a hotel foglalási rendszerének a kezelését, ami később a recepciós vizsgámon az utolsó tanévben meglehetősen nagy segítség volt. A helyi recepciósok, akiknek segítettem, valamint a többi gyakornok Olaszországból hihetetlenül kedvesnek és segítőkésznek bizonyult, néhányukkal a mai napig tartom a kapcsolatot.

Az itt eltöltött egy hónap egyik felében dolgoztam, míg a másikban felfedeztem a sziget csodás pontjait. Mivel turisztikát tanultam, a szervezés és a barangolás nem jelentett akadályt. Rájöttem, hogy még ha egyedül is kell eljutnom egyes helyekre, az sem jelent túl nagy kihívást és az önbizalmam valamint a személyiségem rengeteget fejlődött, amit egyébként otthon a családom és a barátaim is megerősítettek. Továbbá úgy éreztem, hogy angolul valahogyan sokkal nyitottabban tudtam beszélni az emberekkel és a helyiek mediterrán hangulata teljesen magával ragadott.

Amikor eljött a hazautazás ideje, tisztán emlékszem mennyire keserédes volt a reptéren várakozni. Olyan sok élménnyel, izgalommal és pillanattal gazdagodtam itt, hogy úgy éreztem, még nem állok készen hazamenni. 

Az egyetemi jelentkezés

Miután lassacskán visszaszoktam az otthoni életbe eljött az utolsó középiskolai tanévem, ami finoman szólva is rengeteg megpróbáltatást és izgalmat tartogatott. Ez volt az érettségi éve, ami egyben azt is jelentette, hogy februárban le kellett adni, melyik egyetemen kívánok továbbtanulni. Nos, ez egy igen érdekes kérdéssé vált, ugyanis miután nagy nehezen rájöttem, milyen jövőt is képzelek el magamnak és milyen munkát szeretnék vállalni, rájöttem hogy a magyar egyetemi kurzusok igencsak hosszúak és költségesek is. Puszta kíváncsiságból, valamint azért is, mert az egyik Máltán megismert barátom már az itteni egyetemen tanult, megnéztem, hogy itt tanítanak-e újságírást. Amikor megtaláltam, hogy van itt ilyen kurzus, ráadásul part time (ami azért volt fontos, mert tudtam, hogy ha felvesznek, akkor dolgoznom kell az egyetem mellett, hogy ki tudjam fizetni az albérletet, valamint az egyéb költségeket, amik a megélhetéshez szükségesek), akkor nagyon megörültem. Ismételten egy rettentően csábító ajánlattal találtam szemben magamat: először is még mindig éreztem azt a bizonyos vonzást vissza a szigetre, másodszor a kurzus ingyenes, part time és csak két éves volt. Tudtam, hogy ez egy olyan lehetőség, amit muszáj megpróbálnom.

Szerencsére a családom igazán támogató volt és mindenben segítséget nyújtott nekem, még akkor is, ha tudták, hogyha sikerül a felvételim, akkor több mint kétezer kilóméterre költözöm tőlük. Amikor az iskolában eljött az idő és mindenki bejelentette, merre kívánja folytatni tanulmányait, emlékszem sokan azt mondták, ELTE, BME vagy SZTE. Mikor rám került a sor és bejelentettem, hogy nekem az elsőszámú célom a máltai egyetem, rengetegen tágra nyílt szemmel és talán kissé kétkedve is pillantottak felém. Azonban ez engem egyáltalán nem tántorított el a célomtól, ugyanis ha én egyszer elhatározok valamit, akkor 120%-ot beleadva küzdök érte. Továbbá, amikor a középiskolai jelentkezést kellett leadni, az egyik tanárom azt mondta: „elsőnek mindig az álmaitokat jelöljétek meg!”

Mondanom sem kell, elég nagy lépés volt ez számomra 19 évesen egyedül egy másik országba költözni, kiszakadni a megszokott kis világomból otthon és ahogyan a népmesékben szokták mondani „szerencsét próbálni”.

A kezdetek és a munkám

Már jóval a kiköltözés előtt rengeteg információt gyűjtöttem be az itteni életről, valamint elkezdtem munka után is nézni. Legalább 50 helyre jelentkeztem a helyi online álláskereső oldalak segítségével, amiből 3 cég interjúra is hívott. Az első két hotelben sajnos nem volt lehetőség részmunkaidősként dolgozni, ami elég nagy aggodalomra adott okot, hiszen munka nélkül (még családi támogatással is) tudtam, hogy képtelen lennék itt megélni. Eközben elkezdtem albérleteket is kutatni, ami a legnehezebb dolog volt, ugyanis hiába van számtalan kiadó lakás az árak az egekbe szöktek, valamint rengeteg a csaló is az ingatlanpiacon. Igazság szerint, az hogy ideköltöztem egyszerre volt a lehető legmerészebb és a legjobb dolog, amit valaha csináltam.

Úgy indultam el otthonról, hogy még nem volt biztos, hogy felvettek-e az egyetemre, nem volt albérletem és munkám sem. Azt is mondhatnám, hogy kijöttem a semmibe és csupán egy hetem volt arra, hogy mindhárom célomat elérjem. 

Arra az egy hétre elkísértek a nagyszüleim és a kis vakáció interjúkkal és albérlet látogatásokkal volt tűzdelve. Éppen úton voltunk, az egyik szállás opció felé, amikor emailt kaptam az egyetemtől. Amint megnyitottam a csatolmányt és az első szó az volt, hogy „Gratulálunk!” örömömben felugrottam a székből. Valahogy éreztem, hogy ezek után biztosan képes leszek megállni itt a helyem, hiszen felvettek. 

Az utolsó előtti napon sikerült egy albérletet is találni, valamint a harmadik interjú után próbanapra is hívtak. 

Összességében az az egy hét rengeteg izgalommal volt tele, de sikerült. Mindhárom célom elértem és az még csak a kezdet volt.

Mik történtek velem az elmúlt egy évben?

Szépen lassan kezdtem megszokni az itteni életet, azt, hogy amikor csak kedvem tartja lemehetek a tengerpartra, az elképesztő hőséget, a megbízhatatlan buszos közlekedést, hajnalig tartó bulizást, beletanultam a legegyszerűbb ételek elkészítésébe és a dolgos hétköznapokba.

Igazán szerencsésnek tartom magam, ugyanis az első igazi munkahelyem Málta egyetlen két Michelin csillagos étterme (idén áprilisban szereztük meg a második csillagot). Mióta tavaly augusztusban elkezdtem itt dolgozni rengeteg új embert ismertem meg, olyan főzési és étel készítési eljárásokat láttam, amelyekről ezelőtt még sohasem hallottam, például egy dehidratált répa kosárka, ami egy kis falat, az elkészítése mégis több napig tart, vagy, hogy egy alapanyagból mennyi féle textúrát képesek a séfek előállítani. Egyszóval elképesztő. Valamint a séfek és a többi dolgozó olyan családias/baráti légkört alkot együtt, amire egyáltalán nem számít az ember egy munkahelyen. Például több munkásbuli, csapatépítő tréning és egyéb közös programon vettünk már részt együtt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy minden munkanapon étkezést biztosítanak, a műszakok végén transzferrel visznek haza és a születésnapomon vendégként élvezhetek egy teljes menüsort, valamint a hotelben tölthetek egy éjszakát, amihez az étterem tartozik.

Vannak magyar munkatársaim is és a szigeten is nagyjából tízezer magyar él, ami engem eléggé meglepett. Összességében szeretem a munkahelyem és hálás vagyok azért a sok dologért amit itt tanultam, továbbá azért is, hogy mennyire megértőek velem az egyetemi tanulmányaim miatt, hiszen a tanévben csak négy napot dolgozom és még azt is kiválaszthatom, hogy melyek legyenek azok a napok.

Az egyetem az otthoniakhoz képest úgy gondolom, hogy könnyebb, igaz, hogy itt az oktatás nyelve angol, azonban nincs túl sok tantárgy és a tanulók sincsenek annyira túlterhelve, legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom. Ugyanakkor volt egy olyan tantárgy, aminek egyáltalán nem volt semmi köze az újságíráshoz és komoly matematikai formulákat kellett kiszámolni. Viszont ettől eltekintve érdekes tapasztalatokat szereztem, mint például volt egy olyan csoportmunka, amelyben egy podcast-ot kellett készítenünk a mesterséges intelligencia hatásairól a mindennapi életünkre, vagy a kreatív írás választható óráin, olyan tippeket és ötleteket kaptam, amiket hasznosítani tudok a saját könyvem írásánál.

Szóval arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen is itt az élet igazából azt tudom mondani, hogy remek. Egyáltalán nem bántam meg, hogy ide költöztem és semmi mást sem, ami azóta történt. Számtalan boldog élménnyel gazdagodtam, új barátokat szereztem, magabiztosabb lettem, kiismertem a határaimat, szerelembe estem, megtanultam a világ egyik legritkább nyelvét, rengeteget utaztam, hihetetlen ételeket ettem és sokat szórakoztam. 

Voltak-e nehéz időszakok? Persze. Volt honvágyam? Többször is. Viszont napi szinten beszélek a családommal és évente legalább háromszor haza is megyek, sőt idén nyáron szinte mindenki járt is Máltán és nekik is nagyon tetszett.

Összességében hálás vagyok minden pillanatért, amit itt átéltem, mert akármilyen klisésen hangzik is, ezek tettek azzá, aki ma vagyok. És néha azért visszagondolok arra, hogy mindez sohasem történt volna meg, ha 2022-ben nemet mondok a szakmai gyakorlatra.

Domokos Brigitta